Az eső ura

Kínai népmese

Egy fiatal vadász, akit Sung Langnak hívtak, egy napon az erdőn ment keresztül. Értékes prémeket, bőröket vitt a városba, de útközben eltévedt. Csak ment, mendegélt, bolyongott a fák között, míg rá nem esteledett. Akkor egy kastély előtt találta magát.
Bekopogott, a kaput kinyitották, s Sung Langot a ház úrnője elé vezették. Az úrnő, egy kivételes szépségű lány megkérdezte tőle:

– Mit kívánsz idegen?

– Szállást kérnék ma éjszakára. Messziről jövök és eltévedtem az erdőben – felelte Sung Lang.
– Nem merek tovább menni a sötétben, nagy veszélyek leselkedhetnek rám.

– Az apám, aki most nincs itthon, mindig nagylelkű a vándorokhoz, ezért én is nagylelkű leszek veled – mondta a lány.

A szolgák bekísérték a vadászt egy szobába. Az ifjú leheveredett egy kényelmes ágyra, s azon nyomban mély álomba merült.
Az éjszaka közepén izgatott járkálásra, hangos beszédre ébredt. 
Nem sokkal később kopogtattak az ajtaján. Bizony elcsodálkozott, mikor látta, hogy a kivételes szépségű lány lép elé aggódva, és a segítségét kéri.
– A Mennyei Birodalom Lakói parancsot küldtek az apámnak, az Eső Urának. Holnap hajnalban az a feladata, hogy bőséges esőt szórjon a vidékre, mert a föld régóta szenved a szárazságtól.

Az apámnak most nagyon sürgős dolga akadt a távolban. Tudsz lovagolni?

– Természetesen! – felelte a vadász. – Miért kérdezed?

– Arra szeretnélek kérni, hogy apám helyett te szállj fel a felhők fölé paripáján.

– De hiszen én csak egy földi halandó vagyok, aki közönséges lovon szokott lovagolni.

– Nem lesz nehéz megülnöd az apám lovát. Még a gyeplőt sem kell húznod: a ló mindent megcsinál magától. Kérlek, segíts! Nem zavarnálak ilyen kéréssel, ha nem lennék nagy bajban.

Az ifjú nem tudott ellent mondani egy ilyen szép lány kérésének. Ráadásul hajtotta a kíváncsiság, vajon milyen lehet az Eső Urának paripáján lovagolni.
Végül igent mondott a lány kérésére.

A lány az istállóhoz vezette az ifjút, s elé vezetett egy fehér lovat. A fiú könnyedén a ló hátára pattant. A nyeregre egy kulacs volt akasztva.

– Ha meghallod a ló nyerítését, fogd a kulacsot s önts néhány csepp vizet a sörényére. De vigyázz! Néhány csepp is elég ahhoz, hogy hatalmas vihar törjön ki – mondta a lány.

– Készen állok! – kiáltott fel Sung Lang, azzal egyetlen ugrással felemelkedett a földről a ló hátán.

Nem telt bele néhány perc, s már magasan jártak az égen. Föntről jól látta a fiú, hogy az egész vidéket szárazság sújtja. A ló felnyerített, és Sung Lang néhány csepp vizet a sörényére öntött. Az égen abban a szempillantásban villámok kezdtek csapkodni. A mennydörgést, égzengést követően megnyíltak a felhők, és hatalmas felhőszakadás vette kezdetét. A ló akkor tovább repült lovasával. Sung Lang látta a lába alatt elterülő sivár tájat.
„Itt bőséges vízre van szükség” – gondolta, s mikor a ló felnyerített, jó sok vizet öntött a kulacsból a sörényére. De bár ne tette volna!
Az ég mintha lángra kapna a rengeteg villámtól, félelmetes hangon dörgött. A felhőkből ömlött, zuhogott a víz a sivár talajra, rémisztően hömpölygött az ár.
Sung Lang nyomban rájött, hogy hibát követett el, de csak akkor értette meg, mekkora bajt okozott, mikor földet ért.

A kastély kapujában az Eső Urának lánya könnyek között várta.

– Mindent elpusztítottál! – kiáltotta. – Ha az apám hazajön, hatalmas lesz a haragja.

– Hogyan tudom helyrehozni, amit tettem? – kérdezte a fiú.

– Nincs más választásod, meg kell szerezned a Csillogó Tükröt, mely a Napnál is forróbb sugarakat szór. Csakhogy ez a tükör a Tollas Kígyónál van, és ez a szörnyeteg mindenkit megöl, aki a közelébe megy.

– Egy életem, egy halálom, megyek, s elhozom a Csillogó Tükröt! – mondta a fiú. 
Igen igyekezett a lányt megvigasztalni, hiszen tiszta szívéből beleszeretett. Felpattant hát a fehér ló hátára, s megparancsolta neki:
- Vigyél a Tollas Kígyóhoz! – Aztán a lányhoz fordult, s így szólt:
– Várj rám, mert ha visszajövök, feleségül veszlek!

A ló mindig pontosan végrehajtotta az Eső Urának parancsait, így hát most elvitte Sung Langot egy bambuszerdővel borított szigetre. A vadász azon nyomban meglátta, hogy a fatörzsek között egy hatalmas kígyó rejtőzik, aminek vörös tolltaréj van a fején.


Sung Lang nagyon bátor ember volt, de abban a pillanatban, ahogy a szörnyet megpillantotta, megrettent, s elbújt a legvastagabb fatörzs mögé. De hiába, mert a kígyó észrevette, s lassan elindult felé, a szája nyitva, mintha nevetne. 
Hullámzott a farka, s a vadász látta, hogy az utolsó gyűrűben egy csodálatos, tündöklő tükröt tart erősen. A fiú megdermedt a rémülettől. A kígyó lassan, gyűrűről gyűrűre teljesen körbe fonta a fatörzset, amely mögé Sung Lang elrejtőzött, a fiú szinte már levegőt sem kapott. 
Egyszer csak a szörny felemelte a fejét, s hirtelen a tolltaréjával arcon csapta Sung Langot. Az ifjúnak egy szempillantás múlva patakokban folyt az orra vére a földre. A kígyó lehajtotta a fejét, hogy feligya a vért.
Ebben a pillanatban Sung Langnak eszébe jutott, hogy az övére tűzött erszényben erős méreg van, amit a rókák ellen szokott magával vinni vadászatkor. Két ujjával sikerült óvatosan belenyúlnia az erszényébe. Kivett egy csipet mérget és gyorsan a másik tenyerébe szórta, aztán lehajtotta a fejét úgy, hogy az orrából folyó vér a tenyerébe folyjon.


Akkor a kígyó, aki egyre mohóbban kívánta a vért, nyaldosni kezdte a fiú tenyerét. Egyszeriben összerándult, a gyűrűi megmerevedtek, még kettőt rángott s a méreg végzett vele.

Sung Lang egy percig sem vesztegette az idejét. Kirántotta a kígyó utolsó farokpikkelyei közül a Csillogó tükröt, azzal már futott a lovához. 
Nyeregbe pattant, s megparancsolta a fehér paripának, hogy vigye a kastélyhoz. Útközben a föld felé fordította a tükröt, arra a területre, amit előtte elárasztott a víz, A napnál is erősebb és melegebb sugarak felszárították a földet, s a gabona is azon nyomban zöldellni kezdett.

A kastély kapujában most is ott állt és nyugtalanul várta Sung Langot az Eső Urának lánya, aki jól emlékezett arra, hogy mit ígért neki a fiú, mielőtt elment volna.

– Milyen boldog lesz apám! – kiáltott fel, mikor meglátta.
– Kérhetsz bármit, amit csak akarsz: apám teljesíteni fogja a kérésedet.

– Téged akarlak feleségül! – kiáltott fel a fiú.

– Akkor meg is kapod! – hallatszott egy erős hang a kastélyból.

Sung Lang minden bátorságát összeszedve belépett, kék-arany palástban ezüst trónján ült az Eső Ura.
Így szólt hozzá:

– Hibát követtél el, de helyrehoztad. Bátorságod és ravaszságod segítségével érted el, amit akartál: legyőzted a Tollas Kígyót. Nemcsak a lányom kezét adom neked, de segítőmmé is kinevezlek. Halálom után a helyemre ülhetsz. Bizonyos vagyok benne, hogy a Mennyei Birodalom Lakói is elégedettek lesznek a döntésemmel.

Sung Lang feleségül vette a szépséges szép leányt, s attól fogva sokszor ő repült fel a fehér paripán az egekbe. 
Ám a Csillogó Tükröt soha többé nem tudta használni. Mikor az áradás sújtotta terület ismét szépen zöldellt, a tükör elhomályosult, s többé nem szórta úgy sugarait, mint a Nap.

Sung Lang eltette a tükröt emlékbe, hogy emlékeztesse a Tollas Kígyóval vívott párbajra, s győzelmére. Gyakran megmutatta a gyermekeinek, meg a gyermekei gyermekeinek is, és elmesélte a félelmetes kaland történetét. 

“Így szállt szájról szájra a történet, amit én is egy régi mesemondótól hallottam, aki nem hiszi, járjon utána!”