Az aranytojás

Az aranytojás

litván mese

Élt egyszer egy öregember meg a felesége egy kicsiny, de tiszta és meleg házikóban. Összes vagyonuk egy tyúkocska, meg a Miska kandúr volt. A tyúkocska tojta a tojásokat, a kandúr egerészett, és úgy szerették egymást, hogy tyúkanyó nem egyszer a Miska kandúr hátán szunyókált.


Így éltek, éldegéltek egyetértésben, mind a négyen.
 Egy nap a tyúkanyó megtojta a tojását, és olyan nagy hangon kezdett kotkodácsolni, mintha isten tudja milyen csoda történt volna:

Kot-kot-kot-kot-kotkodács,
megtojtam egy nagy tojást!

Belenéz az öregasszony a fészekbe: csakugyan nagy tojás az, aranysárga, csak úgy csillog a napfényben!
 Ez igen, gondolta, mindjárt meg is főzöm az emberemnek.
 A tojást az asztalra tette, és indult tüzet rakni.
De ekkor Miska kandúr felugrott az asztalra, mancsocskájával hozzáért a tojáshoz, az gurulni kezdett, legurult az asztalról, és szétloccsant a földön.
 Az öregember meg a felesége jajgatni kezdtek: micsoda balszerencse, hiába raktak tüzet! És mindez a semmirekellő Miska kandúr miatt. Micsoda kárt okozott nekik!
 Fogta az öregember a mogyoróvesszőt, hogy jól ellátja a kandúr baját, de a tyúkanyó kérlelni kezdi, hogy ne bántsák a barátját:


- Ne haragudjanak, gazduramék, és ne bántsák Miska kandúrt! Csak egy közönséges tojást tört össze. Tojok helyette holnap aranytojást!
Amikor ezt meghallotta az öregember meg a felesége, egész éjjel nem jött a szemükre álom. Alig várták, hogy megvirradjon. Végül aztán hallották ám reggel, hogy kotkodácsol a tyúkanyó. Rohantak is mindjárt a fészekhez. Belenéznek, hát uramfia, csakugyan! A szalmán ott a tojás, tiszta csillogó színaranyból. Az öregember a tenyerében próbálgatta: ejha, de súlyos! Ünneplőbe öltözködött az öregember, fogta a botját, s azt mondta:


– Add ide, asszony a tojást. Megyek, eladom a vásárban!

– De aztán ne adja ám kend az ára alatt! – inti az asszony.


Csak nehezen bírta kivárni, hogy megjöjjön az ura a vásárból. Mikor aztán megérkezett, megmutatta a pénzes bugyrát: teli volt pénzzel.
 Másnap reggel még nagyobb öröm érte őket. A tyúkanyó újból aranytojást tojt! Aztán minden reggel újra meg újra!
 Az öregember meg a felesége egészen megszokták, hogy minden reggel egy aranytojással gazdagabbak.
 Jómódúak lettek. Házikójuk egyszerre szűknek bizonyult számukra. Gyönyörű házat építtettek maguknak, kész kastélyt. Szolgákat fogadtak, drága teleket, finom italokat fogyasztottak, selyembe-bársonyba öltözködtek, puha piheágyban háltak. Minden nap tele volt a házuk vendéggel, nap mint nap nagyszabású dáridót csaptak.

Amelyik házban ennyi gazdagság gyűlik össze, ott szükség van kutyára is, hogy őrizze a házat. Szerzett is az öregember meg a felesége egy egész falka harapós kutyát. Csakhogy ez Miska kandúrnak sehogysem tetszett ám! Félt a kutyáktól, így aztán felköltözködött a padlásra. Ott egerészgetett, s többé nem mutatkozott se az udvaron, se a szobákban.
 A tyúkanyónak meg vett az öregember egy ezüstkalitkát, abba zárták, nehogy a héja vagy a gonosz emberek elvigyék.

Ott ült a tyúkanyó az ezüstkalitkában, nem kapirgálhatott már az udvar porában, nem kereshetett kukacot a káposztásban, de még csak a pajtásával, Miska kandúrral sem találkozhatott. Igaz, a kalitka ezüstből volt, de friss vizet csak néhanapján öntöttek a vályúcskájába, búzaszemet is csak imitt-amott szórtak neki. Jaj, nehéz ám az élet egy kalitkában!

Történt aztán, hogy egyszer csak tyúkanyó – nem tudni, bánatában-e, vagy a rossz bánásmód miatt – mindig kisebb tojásokat kezdett tojni. Egy nap aztán, amikor az öregasszony odamegy az ezüstkalitkához, a fészekben nincs semmilyen tojás: se arany, se közönséges!

– Ó, te hálátlan! – kiáltotta a tyúkanyóra.
-Ilyen drága kalitkát vettünk neked, te meg lusta vagy tojást tojni! Hé szolgák, hé!

Hívta a szakácsot és megparancsolta neki, hogy azonnal vágja le tyúkanyót, s főzze meg ebédre, ha már ilyen haszontalan.
A szakács éppen benyúlt a kalitkába, amikor tyúkanyó hangosan kotkodácsolni kezdett:
– Kotkodács, kotkodács,
Miska kandúr, segíts már!

Meg is hallotta Miska kandúr pajtása hívását, s a padlásról egyenesen a szakács hátára ugrott. Az annyira megrémült, hogy elengedte tyúkanyót. Ő sem volt rest, kirepült a nyitott ablakon, odaröppent a diófa alá és ott igazgatta a tollait.

Az öregember meg a felesége körülnéztek, s uramfia! Nem hisznek a saját szemüknek: szolgáknak se híre, se hamva, a drága öltözékek is eltűntek, a kastély meg mintha sohasem lett volna. Ott ülnek a régi házikójukban. Miska kandúr a kemencepadkán melegszik, az asztal alatt a földön meg ott sárgállik a széttört tojás.

Szólj hozzá!